Csipkeovi honlapja köszönti látogatóit
ÓVODÁNK LOGÓJA
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
AKTUÁLIS INFÓK
 
MINDENNAPJAINK
 
ALAPÍTVÁNYUNK
 
TAGÓVODÁINK
 
DOKUMENTUMOK
 
Amit az óvada elkezd

A kompetencia alapú nevelésel kapcsolatban hallgathattak meg előadást, és vehettek részt műhelymunkában a szülők a csipkeházi óvodában csütörtök este. A célok között szerepel, hogy a gyerekek olyan képességekkel rendelkezzenek, melyekkel reagálni tudnak a világban folyamatosan végbemenő változásokra.

Nyerges Pálné az elmúlt hetekben két iskolai HEFOP-projekt  záró konferenciáján is részt vett a módszert követő tanítókkal és tanárokal. A százszorszép óvodák vezetőjét lenyűgözte, amit a rendezvényeken látott és hallott.

- A kompetencia alapú nevelés-oktatás iskolai bevezetése számunkra azt jelenti, hogy van folytatása annak, amit mi elkezdtünk. Az óvoda és iskola közötti módszertani egység nyertesei a gyermekek - mutatott rá.

Bár a magyar óvodákban még nem kötelező az EU fejlesztési irányainak megfelelő kompetencia alapú nevelés, a csipkeházi intézményben ősztől szertnék bevezteni egy vagy két csoportban.  A foglalkozásokon az eddigieknél is fontosabb szerephez jutna a tevékenységszintek -utánzási algoritmusok, differenciált feladatmegoldás, tehetséggondozás, felzárkóztatás, stb. -szerinti csoportos munka.

-Jelenleg az Országos Óvodai Alapprogram szerint dolgozunk, de - kistérségi jelleggel - a kompetencia alapú nevelés megvalósítása érdekében folyamatosan figyeljük a pályázatokat az anyagi feltételek megteremtése érdekében. A célunk az, hogy egyénre szabottan, a gyerekek szükségleteihez igazodjon az eddigieknél is jobban a nevelés -mondta Nyerges Pálné.

 

Szakmai körökben úgy tartják: a magyarországi óvodai program világszínvonalú, a gyermekekről szól. A pedagógusok szeretnék, ha ez így is maradna, és ezért igyekeznek mindet megtenni. A vasút utcai intézményben a további folyamatos fejlődést segítendő mutatta be a Bács-Kiskun Megyei Pedagógusház képviselője a HEFOP 3.1.4. kompetencia-nevelés az óvodában projektet a szülői közönség számára.

- Azt szeretnénk elérni, hogy a gyerekek olyan képességekkel rendelkezzenek, melyekkel jobban tudnak boldogulni az életben. Napjainkban a technikai civilizáció erősödése miatt kevesebb a közvetlen tapasztalat, az érzelmi, szociális intelligencia azonban csak az emberi kapcsoaltokban tud kialakulni, fejlődni. Emiatt kicsi korban arra kell a gyerekeket megtanítani, hogy a kettőt együtt alkalmazzák. Amit a technika nyújt, annak örülhetünk, amit viszont elveszítünk általa, azt igyekezni kell pótolni - hangsúlyozta Kulcsárné dr. Papp Enikő pedagógiai szakértő.

 

vissza a főoldalra

 
ILLYENNEK LÁTNAK...
 
GYEREKSZÁJ
 
KÉPES BESZÁMOLÓINK
 
EZEKET TANULTUK
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon